2013. július 30., kedd

20.RÉSZ: Az egész család!



Sziasztok! 20. rész itt van! Kijött! Megírtam! Volt vele sok gond, de ezt hagyjuk! Olvassátok egészséggel!
Csók

Bori :)
Igen aláírom névvel :D

*Gina szemszöge*
 
Csütörtök van, eltelt két nap. Ma jönnek meg a szüleim és Harry-é is. Egész nap igyekeztünk mindent lakhatóvá tenni, ha egyszer itt alszik mindenki. Harry-vel megfőztünk, még van fél óra és kb mindenki itt lesz. Noah épp a kedvenc plüss nyuszijával játszik mi pedig megterítettük az asztalt, mikor épp csöngettek.
-Szerintem ez az anyukád és a nővéred lesznek. – szóltam Harry-nek.
-Megyek ki is nyitom, de viszem magammal a kicsi fiamat. – mondta és már el is tünt, majd visszajött. – Gyere te is. A terítés már kész van.
Lassan odamentem hozzá, ő a kezebeadta Noah-t és elsétáltunk az ajtóhoz, majd ő kinyitotta azt.
-Sziasztok! – köszönt Harry.
-Szia Fiam! – ölelte meg őt Anne.
-Szia öcsi! – köszönt Gemma és ő is megölelte Harry-t.
-Hello Gemma! Gyertek beljebb!
Be is jöttek majd csodálkozva néztek rám és Noah-ra.
-Anya, Gemma, ő itt a kisfiam és az édesanyja, aki egyben a barátnőm. – mondta büszkén és közben átkarolt minket. Anne és Gemma elég érdekesen néztek ránk.
-Óh, erről nem beszéltél a telefonban. – mondta Anne.
-Mert meglepetésnek szántam. – Fél perc néma csend.
-Na akkor had lássam a kisunokámat! Hogy hívnak picinyem? – ezzel Anne odajött hozzám és „elkérte“ a kicsi Noah-t a kezemből.
- Harry Jacob Noah Valley Styles.
-Anya, mostmár nagymama vagy! – kuncogott Harry az orra alatt, erre Anne arca elkomolyodott.
-Fiam, beszélhetnénk négyszemközt? Már rég beszéltünk úgy, mint anya és fia. – közben átadta Noah-t Gemmának.
-Persze!– Ezzel felmentek az emeletre.
-Nos...Gina vagyok. – illedelmesen kezetnyujtottam Gemmának.
-Gemma vagyok, de ezt már tudod. – mondta kedvesen, mosolyogva és elfogadta a kéznyujtátást.
- Gyere, üljünk le! Kérsz valamit?
-Köszi nem. Ugyis mindjárt vacsoraidő van. – mondta kedvesen, mire beértünk a nappaliba és leültünk.
-Szóval ti ketten Harryvel mikor jöttetek össze?
-Mi...őhm, izé....mi kb egy évvel ez előtt ismerkedtünk össze az egyik koncertjükön. Noah....Noah pedig az aznapesti kalandból született. De én nagyon szeretem Harry-t és...
Folytattm volna, de Gemma közbevágott.
-Oké. Hiszek neked. – mosolygott közben.
-Mégis hogyan?
-Pár hónapja Harry felhívott és egy lányról mesélt, akit nem tud elfelejteni. Te voltál az. Az öcsém pedig szeret téged. Azt mondta, meg szeretne téged találni újra....meg is talált.
-Inkább én találtam meg őt...vagyis Paul hozott ide, mert szerinte Harry-nek joga van megtudni, hogy van egy fia és én is így láttam normálisnak.
-Ennek örülök. Más fiatal lány elvetette volna, te nem tetted.
-Nem is akartam volna és nem is tehettem volna, mert orvosira járok.
-Óha! És akkor te egész évben úgy tanultál, hogy babát vártál közben?
-Igen...sokan bántottak is miatta.
-Mégis kihordtad a babát és meg is tartottad!
Beszélgettünk volna még tovább, de akkor csengettek.
Futottam kinyitni az ajtót, Gemma jött velem, Noah-val a kezében és Harry és Anne is jött le a lépcsőn.
-Anya, apa, Niki!Sziasztok! – köszöntem és megöleltem a rég látott családomat.
Ezután mindenki mindenkinek bemutatkozott, majd jött a vacsora, ahol Harry-vel mindent elmeséltünk, példálul olyat, hogy 4 keresztapa lesz és 2 keresztanya. Mikor Gemma megtudta, hogy ő az egyik, nagyon megörült. Anne mintha zaklatott lenne egész idő alatt, lehet, kicsit nehezen viseli, hogy van egy unokája.
Vacsora után Anne és Harry ottmaradtak leszedni a terítéket, mi pedig átmentünk a nappaliba.Noah épp anya kezében volt és gügyögött.
Gemma és Niki láthatóan jól kijönnek egymással, tisztára mint két keresztanyuka. Én gondoltam megnézem mit csinál ilyen sokáig Anne és Harry, szóval kimentem a konyhába, de sajnos olyan dolog fogadott aminek nem örültem.

*Harry szemszöge*

Mikor anyáék megjöttek, tejesen furán néztek Ginára és Noahra...tudtam, hogy anya-fia beszélgetés fog rám várni. Anya meg is szólalt.
-Fiam, elmehetnénk beszélgetni...már rég beszéltünk mint anya és fia.
-Persze. – válaszoltam, majd anyával felmentünk az emeletre, be a szobámba.
-Mondjad anya.
-Fiam ez most komoly vagy csak valami vicc?
-Anya ez komoly, van egy fiam! – mondtam teljes komoly hangnemben.
-És ez a lány a párod? – kérdezte tőlem kicsit durvábban.
-Igen anya és szeretem őt.
-És ő téged?
 -Szeret.
-És a baba kitől van?
-Tőle.
 -De a te fiad?
 -Igen, az én fiam, az én vérem...az én munkám!
-Oké, de nem értem....mégis hogy lehet gyereketek ilyen korán?
-Khm...Noah a mi egyéjszakás kalandunkból született.
-Tessék?! – kiabált velem.
-Igen, anya jól hallottad! De tudod mit? Nem szégyellem! Beleszerettem Ginába! Szült nekem egy kisfiút és amíg babát várt orvosira járt! Más elvetette volna, ő nem tette!
 -Szóval szereted őt? –az arca meglágyult.
-Igen szeretem.
-De nem hiszem, hogy ő is úgy szeretne téged, mint ahogy te őt...Mivan ha csak a gyerek miatt van veled? Hogy elmondhassa, hogy ő szült neked gyereket és hogy gazdagságban éljen veled?
-De...- Folytattam volna, de ekkor csengettek – Gyere menjünk le!
-De ezt a beszélgetést még nem fejeztük be!
Gyors lementünk az előtérbe, épp Gina nyitotta ki az ajtót. Megjöttek a szülei és a barátnője. Izgultam, meg szeretnék felelni a szüleinek, hisz megértem én ha egy apa se akarja, hogy a lánya ilyen emberrel legyen mint én...pimasz vagyok, sok nőügyem volt meg botrány, de ezek után megpróbálok ezen változtatni. Az apja kezetadott nekem és mosolygott.
Mindenki megismerkedett mindenkivel és leültünk vacsorázni. Gina és én boldogan meséltünk a fiunkról és a holnapi keresztelőről.
Vacsora után anya ragaszkodott hozzá, hogy ő és én szedjük le a terítéket és mosogassunk el, a többiek addig a nappaliban voltak.
-Fiam...
-Anya, ha arról akarsz beszélni, hogy Gina nem szeret, akkor már be is fejezheted...
-Fiam, hogy beszélsz?
-Bocsáss meg, de én szeretem őt. Ez ellen senki és semmi nem tehet semmit. Még te se!
-De mi van akkor ha a csak a gyerek miatt van veled? És ha a nyakadon akarja hagyni?
-Ilyet soha se tenne! Szeret engem!
-De ti nem lehettek szerelmesek egymásba, hisz a gyerek csak egy kalandból született!
Ahogy anyám ezt kimondta, Gina belépett a konyhába.      

*Gina szemszöge*

-Bocsáss meg, de én szeretem őt. Ez ellen senki és semmi nem tehet semmit. Még te se!
-De mi van akkor ha a csak a gyerek miatt van veled? És ha a nyakadon akarja hagyni?
-Ilyet soha se tenne! Szeret engem!
-De ti nem lehettek szerelmesek egymásba, hisz a gyerek csak egy kalandból született!
Hallgatóztam, de itt mostmár én is megelégeltem a dolgot és bementem! Anne és Harry ledöbbenve néztek rám.
-Igen, lehet hogy a kisfiunk csak egy részeg kalandból született, de szerelmesek lettünk egymásba. Még mai napig emlékszem, mit írt nekem másnap Harry. „Gina!Jó volt az este, szeretnék még veled találkozni! Szeretlek! Harry“ .  Soha nem felejtem el. Kihordtam a babát, megszültem, annak ellenére, hogy az egyetemen sokan bántottak miatta. Nem érdekeltek, csak végre a karjaimban akartam tudni a kisfiamat. Majd Paul idehozott minket. Mikor Harry meglátott minket, a szemei csak úgy csillogtak. Az első naptól kezdve ő a világ legjobb apukája. Szeretem őt! Nem érdekel, hogy maga mit fog mondani én szeretem őt és csak akkor fogom elhagyni, ha ő kéri.
Mindketten ledöbbenve néztek rám. Anne szeme könnyes volt, Harryé dettó.
-Így már mindjárt más a helyzet. – mondta szipogva Anne. – Na mire vártok, bújjatok már egy kicsit össze. – Erre Harry és én egymásra néztünk és ő odajött hozzám és szorosan megölelt majd megcsókolt és a fülembesugta:
-Lány még nem vallot nekem szerelmet...legfőképp nem az anyukám előtt. Szeretlek.
Ezután kimentünk a nappaliba és beszélgettünk és játszottunk kicsi Harry babával, majd mikor már késöre járt, akkor mindenki elment aludni, ugyanis holnap lesz a pirosbetüs nap.

2013. július 12., péntek

19.RÉSZ: Előkészületek :)



*Harry szemszöge*

Reggel pontosan 6-kor ébredtem, nem tudom, hogy sikerült ezt összehoznom, de felébredtem. Mellettem Gina feküdt, aranyos aludt még. Megpróbáltam felkelni mellőle úgy, hogy ne ébresszem fel és sikerült. Gyors kerestem papírt és tollat, majd írtam neki egy kis üzenetet, amit a kisasztalra tettem, hogyha felébred, rögtön észrevegye. A babaágyhoz mentem, alhol Noah már ébren volt, amikor megláttam őt, nagy mosoly termett az arcomon, ő is rögtön rámnézett és vigyorgott. Kivettem őt a babaágyból, a és a vállamra tettem kicsi fejét, a testét pedig kezemben tartottam, majd kimentem a konyhába, hogy tejet melegítsek neki és megetessem.Miután kész voltunk, felvittem Noah-t az emeletre és felöltöztettem őt, majd én is felöltöztem. Mikor kész voltam lementem a nappaliba, persze Noah-val a kezemben és megnéztük a mamit, aki még mindig angyalian aludt. Ezután kint Noah-t betettem a babaülésre, majd én beültem a volán mögé, és bekocsikáztunk a belvárosba....hmm belvárosba....a London egyik templomjához mentem. Kedd reggel van....egy ismerősöm szerint a pap kedd reggel ilyen korán...fél 8-kor már itt szokott lenni, szóval bementem a templomba, kezemben a kisfiammal. Az épületben hüvös volt...épp annyira amennyire kellett. Sőtét is volt egy picit, de a templon ablakain szürödött be fény. Senki nem volt ott rajtunk kívül. Járkáltam egy picit, de aztán megjelent az atya. Elmondtam neki Ginával való egész történetem és ő megértette, majd elmondtam azt is hogy szeretnénk megkersztelni a kisfiunkat, ő pedig azt mondta, hogy akár már pénteken meg is keresztelhetjük Noah-t, szóval lei s beszéltem a dolgokat. Pénteken fél 10-kor keresztelő. Ezután újra ki az autóhoz, szokásos bababeültetési program, aztán elmentem a starbucksba, vetteme egy  jó kávét és egy meleg kakaót Noah-nak, ne meg valami friss harapnivalót, majd beültem az autóba, a kávét és a croissantokat a másik ülésre. Nemsokár újra otthon voltunk.

*Gina szemszöge*

Egyedül ébredtem, a kanapén fekve, betakarva. A szemem előtt rögtön egy cetli volt az asztalon „Ginának“ címezve....ez gondolom én vagyok xD. Elvettem majd kinyitottam és elolvastam: „Jó reggelt Szerelmem! Elmentem a városba elintézni a keresztelőt, vittem magammal a fiunakat is. Sietünk haza! Szeretlek! XOXO Harry <3“
Nem aggódtam, tudtam, hogy a kisfiam jó kezekben van. Alig, hogy felébredtem, már hallottam a kulcszörgést és kifutottam az előszobába. Igen, Harry jött meg a kisfiunkkal az egyik kezében, a másikban pedig kávé és meg egy zacsi.
-Sziasztok Harryk! – köszöntem nevetve, majd elvettem a kisfiamat az apukája kezéből, miközben ő csak a kicsi ujját a szájába tette és nagy zöld szemeivel nézelődött.
-Szia szerelmem! Elintéztem a keresztelőt! Pénteken lesz fél 10-től.Mit szólsz?
-Tetszik és köszönöm, hogy elintézted! – mondtam miközben a konyhába mentünk. Én leültem a székre, Noah-t pedig az ölembeültettem és megfogtam két picik kezét, ő pedig szorította az ujjamat, Harry pedig kutakodott ott valamit a pulton, majd megfordult és mint egy kis konyhatündér, elénk varázsolta a reggelit. Friss croissant volt, kávé a Starbucks-ból kettönknek és cumisüvegbe kakaó a kicsi baba Harry-nek. Jó volt látni, mennyire igyekszik jó apuka lenni. Leült hozzánk és elkezdtünk reggelizni.
-Kicsim, szeretnék a keresztelő után fogadást tartani és meg szeretném ismerni az apósomat és az anyósomat!  -Erre felkaptama  fejem. Már mióta itt vagyok, a szüleim meg semmit nem tudnak rólam.
-O-oké. Az fogadást intézed te vagy én?
-Együtt! Ma kedd van. Én szólok a családomnak, hogy jöjjenek el, ők még nem tudnak a kisfiamról, de ha szólok nekik, akkor már holnap itt vannak és akkor esetleg nem is kellek én, hanem ők is segíthetnek a megszervezésben.
-Oké. Én írok e-mail-t a szüleimnek és Nikinek, a keresztanyának. Akkor mind a négyen keresztapák lesznek a srácok?
-Igen, és még Gemma lesz a második keresztanya, ha nem gond.
-Persze, hogy nem.
Miután megreggeliztünk Noah megint elaludt, kimerítette őt a nagy utazás az apucival. Harry felhívta a szüleit és a testvérét, megmondta nekik, hogy van egy kisfia és hogy mindent elmond nekik, amint ideértek Londonba. Én írtam e-mailt a szüleimnek és Niki-nek, hogy pakoljanak és jöjjenek, mivel Noah meg lesz keresztelve pénteken. Azt mondták szerdára itt lesznek, Harry családja pedig már holnap itt lesz.

2013. június 22., szombat

NAGYON FONTOS! OLVASD EL!!!

Sziasztok!
Ez nem a szokásos bejegyzés, de nagyon fontos mindenkinek, aki bármilyen blogra fel van iratkozva, vagy saját blogja van! 

A lényeg az, hogy a Google Reader meg fog szűnni, nem fogod látni a blogoknak a frissítéseit, amikre fel vagy iratkozva, és a saját blogodon pedig el fogod veszíteni a rendszeres olvasókat. 
Szóval, ha szeretnél megoldást találni erre a frissítésre, akkor olvasd ezt el, Diana Brunwin blogjáról másoltam át ezt a tájékoztatót, amit Ő írt


"Bizonyára a blogspot ezen rész - a design készítő, fanfic író - nem igazán értesült erről az "eseményről". Csak páran tudnak róla nekem is a nővérem szólt, mivel ő egy teljesen más műfajba blogol, de ez most teljesen mindegy. Bizonyára fogalmatok sincs, hogy mi az a Google Reader, mert én se tudtam először.
Mi az a Google Reader?
Mindennap fellépsz a blogspot fiókodba, s megnézed milyen friss bejegyzések kerültek fel más-más blogra. Ezt jelenti a Google Reader, ami behozza a friss bejegyzéseket, hogy ne kelljen mindig, folyamatosan nézned az adott blogod. Nos, ez fog megszűnni. TEHÁT EZ[KÉP]

Akkor mi lesz? Mindennap sorba meg kell néznem a blogokat?
Nem, nem kell! Van egy olyan oldal, ahova ha beregisztrálsz minden blogod bekerül, amit követsz és úgy fogod OTT(!) azon az oldalon látni, mintha blogspoton lennél. De, csak is látni fogod. Ott tudomásom szerint nem írhatsz bejegyzést a blogodra(bloglovinon), csak látod a friss bejegyzéseket. Ugyan úgy berakhatod a saját blogodat is, de csak azt látod ott, hogy kiköveti ott bloglovinon.Tehát blogspoton felrakod az új részt és bloglovinon látják.

Tehát körülbelül három hét múlva már nem fogod blogspoton látni a friss bejegyzéseket tudomásom szerint.

Mi az a "bloglovin"?Az említett oldal, melynek segítségével láthatod kedvenc blogjaid legújabb bejegyzéseit.

BLOGLOVIN LINK!




Megkérlek titeket, hogy minél több emberhez juttassátok le ezt a leírást. Akár linkeld valahova ezt a bejegyzést, vagy ilyesmik. FONTOS LENNE!

Ha kérdésed van írj kommentárba!:)

PONTOSÍTOK!

A feliratkozók is eltűnnek magyar idő szerint július 1.-jén "

Mér fent vannak a blogjaim, keres rá és menj a Followra, hogy továbbra is követni tudj.

18.rész Piknik

Sziasztok!
A társ szerkesztető vagyok, remélem az én írásaim is tetszeni fognak. Örülnék pár kominak és rendszeres olvasónak. 
Jó olvasást! Réka Styles 

*Gina szemszöge*
Be szálltunk a kocsiba, természetesen mindenki a sajátjába. Harry indította a motort és elindultunk valamerre. Noah nagyon nyugodtan viseli az autóutakat. Imádja neki ez szórakozás.
-Nagyon jól viseli az utat.-jegyzi meg Harry közben pedig mosolyog, le sem véve a szemét az útról.
-Szeret kocsikázni. Emlékszem mikor kicsi volt, egy-két hónapos csak úgy aludt el, ha sétáltattam a baba kocsiban. Azt hitte, hogy autózunk így elaludt. Neki ez szórakozás.-meséltem Harry-nek.
-Igazi Styles baba.-lesz nagyobb  mosolya.
-Miért is?-érdeklődöm.
-Mert én is ezt csináltam két-három hónapos koromig.-mesélte.
-Hasonlít rád.-jegyzem meg. Hazz az egyik kezét a combomra rakja, én rá teszem a kezem az övére. Egy gyors mozdulattal össze kulcsolja őket. Mosolyogva nézem a kezünket, majd a hátul pihenő, nézelődő kis fiúnkat. Boldog vagyok, van egy gyönyörű kisfiam egy olyan embertől akit szeretek, csak a médiától félek.
Lassan megérkeztünk London egyik csendesebb részébe, Harry le parkolt, majd kiszálltunk és a hátsó ülésről ki vettem Jacobot. Hazza ki vette a baba kocsit, amit be tett, kinyitotta és bele tettem Noah-t. Mindenki meg érkezett ki szálltak és el indultunk az ösvényen. A hely valami gyönyörű volt. Egyik kezemmel a baba kocsit toltam, a másikkal pedig Harry kezét fogtam. Minden olyan tökéletes.-a gondolataim megint itt keringtek.
Egy füves területre értünk, a fiúk le terítették a pokrócokat és mindenki helyett foglalt a párja mellett. A baba kocsit a pokrócunk mellé tettük és ki vettem belőle a fiamat. Hazza kipakolta a mi kosarunk tartalmát. Leült szorosan mellém, én úgy helyeztem Noah pici fenekét, hogy félig az én lábamon, félig az apukája lábán üljön.
Harry nagyon boldog, egyszerűen látszik rajta. Megfogta Noah kis kezét és játszani kezdtek. A kis fiam gügyögéssel jelezte, hogy tetszik neki. 
-Aranyosak vagytok együtt.-mondta Liam.
-Kössz.-szólaltunk meg egyszerre. Hogy oldódjon a hangulat Louis vicceket mesélt és még Noah is kacagott, bár szerintem nem is értette, hogy min. Lou és Liam nagyon sokat foglalkoznak Jacobbal.
Most épp Niall kezében van és a többiek körbe állják. Mi Harry-vel össze bújva ülünk és nézzük őket.
Harry szorosan tart maga mellett, fejemet néha el rejtem a nyak hajlatában,néha pedig a vállán pihentetem.
-Köszönöm.-suttogta a fülembe, azon a rekedtes hangján.
-Mit?-ráncoltam össze a homlokom és rá emeltem a tekintetemet.
-Mindent. Azt, hogy meg ajándékoztál egy kis fiúval és azt, hogy te itt vagy nekem.-nézett mélyen a szemembe.
-Harry én is köszönöm, a te részed is benne volt Noah-ban.- álltam a tekintetét.
-Szeretlek Gina.-suttogta szinte a számba.
-Szeretlek Harry.-ejtettem ki a szavakat és már le is csapott ajkaimra. Szenvedélyesen csókolt, mind ketten bele sülyeszttetük az összes érzelmünket.
A csókunknak egy torok köszörülés vetett véget, ajkaink lassan el váltak, majd a hang irányába fordultunk.
Taylor állt előttünk csak azt nem tudjuk, hogy kerül ide. Harry-vel fel álltunk és én egyből Noah-ért mentem, majd vissza álltam szerelmem mellé, aki védelmezően húzott közel magához.
-Jaj, csak nem véget vettettem a családi murinak?-kérdezte nyálasan.
-Mit akarsz itt?-kérdezte feszülten Harry.
-Téged.-mutatott Hazzra. - Nem kellene egy ilyen lotyóval lened.- mutatott rám. kinek képzeli ez magát?
-Ne nevezd így és a szádra neved Ginát.-állt mellém Harry egyből.
-Jaj, ugyan már honnan tudod, hogy ez a vakarcs a te gyereked-e?-kérdezte azon a nyávogós hangján.
-Ne merészelj ilyet mondani a fiamra.-emeltem fel a hangomat, engem még bánthat, el viselem, de a fiamra senki nem mondhatja azt hogy vakarcs.
-Nézd megszólalt a kis kurva.-nyávogott tovább. - Harry hagyd el és legyél velem.- fordult Harry felé.
-Tűnj innen Taylor.- mondta Harry, engem el engedett és Louis-hoz vezényelt. Szorosan zárt minket a karjaiba, mellette pedig El állt.
-Menj innen és hagyd a családomat békén.-szűrte a fogai köz Harry.
-Nem.- mondta határozottan. - Neked nem ez a kis kurva kell és ez a poronty.  Neked én kellek.-ment hozzá közelebb.
-Tévedsz és utoljára mondom el, hogy hagyj engem békén és a családomat is.-üvöltött rá a lányra, aki ettől meg szeppent. Biztos nem számított erre. Fogta magát és mérgesen el ment.
Harry egyből hozzánk jött és szorosan ölelt magához. Én egy kicsit el toltam magamtól, erre egy érdeklődő
fejjel találtam szembe magam.
-Nekem ki kell szellőztetni a fejem.-adtam át neki Jacobot. Sietős léptekkel indultam el az egyik kis ösvényen. Meg kell, hogy emésszem az imént történteket. E közben egy sziklás részre értem, gyönyörű volt. Harry a családjának hívott minket, egyáltalán az is hihetetlen, hogy személyesen is ismerhetem.
Jól tettem, hogy el fogadtam a koncert jegyet és el utaztam a koncertre. Nem bántam meg az éjszakát sem, csak én már régebb óta szeretem Harry-t. Hisz rajongója voltam és vagyok a bandának, kedvencem mindig is Harry volt, most pedig nem tudom el hinni, hogy ha azt mondja szeretlek.  De az bizonyítja, hogy abban az időben, mikor távol voltam tőle, ő nem volt senkivel és amiket Paul mesélt nekem. Hiányzom neki és csak rám gondol, ezek a szavak tartották bennem a lelket. Aztán személyesen is újra találkoztunk, el mondta, hogy szeret amit először nehezen akartam el hinni. Rá jöttem, hogy tényleg mélyen érez irántam, ahogy most is megvédet és a családjának hívott minket. A szem mindent el árul ahogy a kisfiunkat nézi és ahogy rám néz.
Gondolataimból két kéz zökkentett ki, amik a derekam körül fonódtak össze. Azonnal fel ismertem, fejét a vállamra tette.
-Jól vagy?-suttogta a fülembe.
-Igen.-remegett meg a hangom és az egyik kezemet, a kezére helyeztem és össze kulcsoltam őket.
-Nem volt valami meg győző.-fordított magával szembe, így egymás szemébe tudtunk nézni.
-Harry jól vagyok.-simítottam meg a szabad kezemmel az arcát.
-Nem vagy jól.-fogta meg az arcán levő kezemet. - Téged felkavart az amit Taylor mondott. De nem kell rá hallgatnod, csak el kell engedned a füled mellett. Tudom, hogy rosszul esik, de ne hallgass rá, ne vedd magadra.   Én szeretlek és a fiunkat is. -ölelt magához. Görcsösen szorítottam meg az ingét és egy pár könny cseppnek utat engedtem.
-Én nem akarom ezt Harry.- fúrtam fejemet a mellkasába. - Nem akarom a mediát, a figyelmet, de lesz, mert te vagy a híres Harry Styles. - fúrtam még jobban a mellkasába a fejem. A hátamat kezdte simogatni, miközben dúdolni kezdet.
-Mindent meg fogunk oldani.-suttogta a fülembe.
-Haza akarok menni, apuka.-nevettem el a végét.
-Gyere menjünk vissza Noah-ért.-kulcsolta össze az ujjainkat.
Vissza mentünk és össze pakoltuk a cucunkat. El köszöntünk a többiektől, majd beszálltunk a kocsiba és hazáig meg sem álltunk. Közben Noah el aludt, be tettem őt a földszinti kiságyba és Harryvel össze bújva a kanapén kezdtünk filmet nézni, de a film közepén a szemem kezdet le csukódni.
Fontos dolgokra jöttem rá a mai nap. Szeretem Harry-t és ott van az otthonom, ahol neki. Ez után a gondolat után vártam az álom manókat, amik hamar meg is érkeztek.

2013. május 17., péntek

Első két díjam :)

 Köszönöm szépen a díjat Réka Styles-nak! :)

Szabályok: 
1. Megemlítjük, megköszönjük, hogy kitől kaptuk a díjat!
2. Felsorolunk 4 bloggert, akiknél 100-nál kevesebb a (feliratkozott) rendszeres olvasók száma

3. Egy-egy komenttet hagyunk a kiválasztott 4 blogon a díjazásról!

Köszönöm a blog 2.Díját  Réka Styles-nak!

Szabályok:

a) Mindenkinek 11 dolgot kell mondania magáról!

b) A jelölő mindegyik kérdésére válaszolni kell!

c) 11 kérdést kell feltenni a jelölteknek!

d) 11 embert kell jelölni és linkelni (visszaadni/jelölni nem lehet)

11 dolog magamról!
  1. Imádom a One Directiont
  2. 3 blogot vezetek
  3. Imádok aludni és kajálni (Niall-os beütés xD)
  4. Szeretek blogokat olvasni
  5. Van egy bátyám
  6. A legjobb barátom egy 3 évvel idősebb fiú :)
  7. Imádom a zenét
  8. Szeretem az olasz és kínai kaját
  9. Szeretek írni
  10. Imádom Vasembert
  11. Szeretem az állatokat, főleg a kutyámatt
11 kérdésem!

  1. Hány blogod van? Három
  2. Mióta írsz blogot? Decembertől
  3. Honnan jön az ihelt? Fogalmam sincs :) csak úgy jött
  4. Mi a kedvenc filmed? Gyürűk Ura, Harry Potter filmek, Marvel filmek
  5. Kedvenc városod? London, Los Angeles, San Diego
  6. Kedvenc színed? Mindegy csak ne rózsaszín legyen xD
  7. Kedvenc országod? Magyarország,
  8. Szereted az állatokat? Aha :)
  9. Hogy szoktak becézni a barátaid? Bori, Borcsi
  10. Van tesód? Ha igen fiú vagy lány? Igen, egy bátyám
  11. Szereted a  Little Mix-et? Hát, bírom a lányokat, de a zenéjük nem kifejezetten az én világom :)
Elég hülye vagyok kérdések feltevésében, szóval a kérdések maradnak.
Akiknek továbbadom:

2013. május 11., szombat

17. RÉSZ: Tervek


Sziasztok! Nagyon nagy késéssel, de meghoztam a 17. részt is :) Remélem tetszeni fog, bár tudom  kicsit rövid, a következő hosszabb lesz és hamarabb hozom majd....csak most teljesen elment az ihletem és nem tudtam mit írjak. Jó olvasást, kommenteljetek, iratkozzatok fel és csatlakozzatok a facebook-os csoporthoz

A Szerző :)

Másnap reggel Harry karjaiban ébredtem. Kiszabadultam szorításából, majd lementem a konyhába, feltettem teának vizet főni és kimentem az újságért. Általában Harry megy ki érte, de mivel ő meg alszik ezért én hoztam be azt. Mire visszaértem a konyhába, már Niall is itt volt.
-Jóreggelt! – köszöntem.
-Neked is Gina! – mondta majd belekortyolt  még forró kakójába.
Elkezdtem olvasni az újságot és figyelmes lettem valamire: „ Harry Styles új szerzeménye! A One Direction énekese tegnap este egy csinos fiatal lánnyal romantikusan vacsorázott London egyik híres éttermében, ahonnan együtt is távoztak. A lány nevét még nem lehet tudni, de a fiatal énekes láthatóan nagyon szerelmes a lányba. Harry-re rá is fér egy új kapcsolat, hisz már majdnem 3 éve nem volt szerelmes. Kedves Harry, reméljük, hogy végre megtaláltad az igazit!“ – olvastam az újságcikket, amihez képet is csatoltak rólunk.
Leraktam az ujságot, Niall pedig feltekintett az agodalommal teli arcomra.
-Mi a baj Gina?
-Ez! – toltam elé az újságot. Figyelmesen elolvasta a cikket.
-Hát...tudod, ez ezzel jár! De Harry szeret téged és esze ágában sincs csak úgy elhagyni téged és egy nap el kell hogy mondjátok a nyilvánosságnak is.
-Oki. – mondtam kicsit savanyúan, de ekkor megjelent mindenki a konyhában.
-Sziasztok! – köszöntünk Niall-lal.
-Jó reggelt nektek is!
-Jóreggelt kicsim!  - köszönt nekem külön Harry, majd puszit nyomott az arcomra.
-Húúúhaa! – kezdték el a többiek, mire Harry és én elmosolyodtunk.
-Harry, tessék, olvasd el! – odaadtam Harry-nek is az újságot.
-Jééé! Nem hazudnak benne semmit! – mondta csodálkozva én csak kérdőn néztem rá, majd Harry továbbadta az újságot Zayn-nek.
-És most mi lesz? – kérdeztem, a többiek pedig csak figyeltek a párbeszédünkre.
-Hát...lassacskán adagoljuk a dolgokat, persze ehhez mindenkire szükségünk lesz.
-Mégis mire gondolsz? – kérdeztel Liam.
-Mint tudjátok és az újság is tudja, három éve nem volt barátnőm.....szerintem pedig igen.
-Csak nem arra gondolsz, hogy hazudjuk azt, hogy te és én már 2-3 éve együtt vagyunk?
-De, pontosan 2 és fél éve és így a kisfiunkkal se lehet semmi bajuk! – mondta teljes szilárd optimizmussal.
-Biztos?
-Igen, biztos! Szeretlek téged és a kisfiam, szóval ne tessék megijedni! Srácok, mit szóltok?
-Én benne vagyok! – mondta Danielle – Ha szeretitek egymást és segítség kel laz utálkozók ellen, akkor én benne vagyok, de szólok jól össze kell ismerkednünk!
-Benne vagyok énis!  - mondta El.
-Szerintem Perrie is belemegy ha megtudja miről van szó, szóval énis benne vagyok! – mondta Zayn.
-Mi is! – tette hozzá Louis, magára, Niall-ra és Liam-re is célozva.
-Oké, ak kmit csinálunk ma? – kérdeztem kiváncsian, tekintetemet Harry-re szegeztem.
-Hát ma kivisszük Noah-t a városba és megyünk mind! Készüljetek, piknikezünk!
-Oké! – mondtuk egyszerre, majd mind elszéledtünk.
Negyed 10 körül mindenki itt volt, még Perrie is.Kaja is volt készítve, mindenki fel volt öltözve, Noah pedig épp Niall karjai közt pihent...persze  nem sokáig, ugyanis be kell őt tenni a gyerekülésbe.